Tanulmányaim során kiemelten fontosnak tartottam, hogy a fogorvoslás minden területén szerezzek tapasztalatot. Ezért hallgatóként fogászati asszisztensként dolgoztam, majd a diploma megszerzése után az általános fogorvosi munkám mellett egyaránt tevékenykedtem szájsebészeti ambulancián, fogszabályozó szakrendelőben és mentőautóban is. Fogszabályozásban találtam meg mindazt, ami miatt orvos lettem.
A gyógyítás teljes élménye: emberek élete gyökeresen megváltozhat a kezelés hatására.
A precizitás iránti igény.
A kihívások iránti vágy.
Kezelésiem során kiemelten fontosnak tartom, hogy a fogszabályozás nem csak egyenes fogakról szól. A mosolynak passzolnia kell az egyén arckarakteréhez és úgy kell záródnia a fogsornak, hogy az, az állkapocsízületnek is megfelelő, kényelmes pozíció legyen.
1990-et írtunk. 15 éves voltam ekkor, és folyton arról panaszkodtam a szüleimnek, hogy fáj a fülem. Orvosról orvosra jártunk, de a vizsgálatok után úgy látták, minden rendben van. Végül egy háziorvos jött rá, hogy az állkapocsízületem fáj igazából, nem is a fülem.
– Ezzel a problémával nem tudunk mit kezdeni. Ne rágózz annyit!- mondták nekem akkoriban.
Sok-sok év telt el azóta mióta ezt történt velem, és ma már tudom, hogy mi volt a baj. A helytelen harapásom rosszul terhelte a rágóízületemet, ami aztán hirtelen begyulladt. Emlékszem arra a tehetetlen érzésre, hogy egyetlen eszköz a kezemben a fájdalomcsillapító volt a probléma tompítására.
Évek múltán az orvosi egyetemen gondoltam végig ezeket az összefüggéseket, és természetesen azonnal érdekelni kezdtek a harapás, azaz idegen szóval az occlusio beállítás és az állkapocsízület összefüggései.
20 éve, mióta fogorvos vagyok, folyamatosan képzem magam ebben a témában. Arspoeticam fontos része az élethosszig tartó tanulás. Sok elméletet megismerve, a bécsi székhelyű Slavicek professzor által alapított iskola adta számomra a legtöbb és legprecízebb választ ezen a területen. Immáron 7 éve része vagyok ennek a közösségnek, és az idei évben nagy megtiszteltetés ér, mivel már oktatóként is részt vehetek a tudás továbbadásában.
Fontosabb szakmai továbbképzések/ kurzusok
Az űrlap kitöltését követően kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.
Foglaljon hozzánk egyszerűen és kényelmesen egy konzultációs időpontot!